Tudásbázis

Kérdésed van?

A szakszolgálati engedély szükséges a repülésben tevékenykedő összes szakember számára, tehát például a műszaki személyzet, az irányítók, az üzembentartók, utaskísérők, stb. mind-mind csak a képesítésüknek megfelelő engedély birtokában végezhetik a munkájukat. Az engedély részletesen meghatározza a tulajdonosa számára végezhető feladatokat. Többféle szakszolgálati engedély kategória létezik, mind merev, mint forgószárnyú légijárművekre. Ilyenkor az engedély típusát annak rövidítésével, a légijármű-kategóriát a mögötte zárójelben lévő betűjelzéssel különböztetik meg. Így például a PPL(A) – repülőgépekre érvényes magánpilóta szakszolgálati engedélyt jelent, a CPL(H) helikopterekre érvényes kereskedelmi szakszolgálati engedélyt, a PPL(B) – ballonokra érvényes magánpilóta szakszolgálati engedélyt.

 korábban SPL  – Student Pilot License, azaz növendék (tanuló) pilóta szakszolgálati engedély, az első egyedülrepülésekhez szükséges. Feltétele: elméleti tananyagból tett sikeres vizsga. Ez ma már nincs, a növendék-pilótának egy érvényes orvosi minősítést és az adott repülésre való felhatalmazást kell magánál tartania az FCL.045 pontja szerint.

 LAPL Light Aircraft Pilot License. A Part-FCL FCL.105 pontja szerint “A repülőgépre vonatkozó LAPL engedélyesének jogosultságai parancsnokpilóta-feladatkör ellátására terjednek ki a legfeljebb 2 000 kg engedélyezett felszállótömegű egymotoros, dugattyús repülőgépek és/vagy motoros vitorlázó repülőgépek esetében, ha azok legfeljebb három utast szállítanak, vagyis a légi jármű fedélzetén négy személynél több egyidejűleg soha nem lehet.“
Ez kiterjed minden legfeljebb 2 tonna felszállótömegű repülőgépre, vagyis az UL-ekhez is LAPL engedély lesz szükséges.

 PPL Private Pilot License. Magánpilóta szakszolgálati engedély. A Part-FCL FCL.205.A pontja szerint A PPL(A)-engedélyes jogosultságai a nem kereskedelmi célból üzemeltetett repülőgépeken vagy motoros vitorlázókon parancsnokpilóta vagy másodpilóta-feladatkör nem díjazás ellenében történő ellátására terjednek ki, azonban repülésoktatásért vagy vizsgáztatásért a PPL engedélyes részesülhet díjazásban.

 CPL  – Commercial Pilot License. Kereskedelmi szakszolgálati engedély. A tulajdonosa jogosult az LAPL– és a PPL-engedélyes összes jogosultságainak gyakorlására, a parancsnokpilóta vagy másodpilóta-feladatkör ellátására bármely, a kereskedelmi célú légi fuvarozáson kívüli üzemeltetésben alkalmazott légi járművön, valamint parancsnokpilóta-feladatkör és másodpilótai feladatok ellátására a kereskedelmi célú légi fuvarozásban, bármely egypilótás légi járművön, az FCL.060 pont szerint.

 ATPL  – Airline Transport Pilot License. Légitársasági pilóta szakszolgálati engedély. Az ATPL engedélyes jogosult mindarra, amire az LAPL, a PPL és a CPL-engedélyesek, valamint parancsnokpilóta-feladatkör ellátására a többpilótás kereskedelmi célú légi fuvarozásban részt vevő légi járműveken. Tehát légitársaságnál a kapitánynak ATPL-el kell rendelkeznie, az első tiszt rendelkezhet ATPL-el, illetve CPL-el is, ha az ATPL(A) elméleti vizsgáját teljesítette az FCL.720.A szerint.

Repülőgép műszaki személyzeteknek (szerelők, műszerészek) a 2042/2003/EK európai bizottsági rendelet III. függeléke (Part-66) szerinti műszaki szakszolgálati engedéllyel kell rendelkezniük. Ilyen engedélyt a 2042/2003/EK Rendelet IV. függeléke (Part-147) szerint minősített oktató szervezeteknél lehet szerezni, 3-5 éves (körülményektől függ) gyakorlat után. A gyakorlati követelményeket a Rendelet 66.A.30 pontja tartalmazza.

Tudásbázis » Szakszolgálati engedélytípusok