You are currently viewing Nem lesz repülőnap 2015-ben sem Kecskeméten

Nem lesz repülőnap 2015-ben sem Kecskeméten

Ugyan már korábban is sejteni lehetett, de mára biztos: nem lesz repülőnap 2015-ben az MH-59 Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Az évente több százezer embert vonzó esemény jövője egyelőre még nem ismert…

NNEM lesz 2015-ben Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai Bemutató. A korábbi találgatások, a Magyar Légierő jövő évi feladati már jelezték azt, hogy a méltán híres rendezvény a jövő évben biztosan nem fogja megnyitni kapuit. A kecskeméti Puma Század számára a jövő év többek közt Szlovénia és a Baltikum légterének ellenőrzésével illetve a közvetlen légi támogatási képesség (close air support – CAS) megszerzésével fog nagyrészt eltelni, természetesen legfontosabb feladatán, Magyarország légtérének védelmén kívül. Az még egyelőre szintén nem ismert, hogy a Gripenek a 2015-ös repülőnap szezonban külföldi rendezvényeken részt vesznek-e.

Legutóbb 2013 augusztusán rendeztek repülőnapot Kecskeméten, melynek apropója többek közt a Magyar Légierő fennállásának 75. évfordulója volt. A rendezvényen bemutatót tartott többek közt az Orosz Vitézek (Russian Knights/Russkiye Vityazi) is, de egész nap színes repülőprogrammal várták a szervezők a kilátogatókat. A hatalmas forróság ellenére a repülőnapot a tavalyi évben is emberek tízezrei keresték fel. A kecskeméti airshow egyébként az elmúlt években kimagasló nemzetközi eredményeket ért el, a külföldi látogatók rohamos növekedése mellett 2010-ben Európa legjobb repülőnapjának választották, a Brüsszelben tartott EAC-European Airshow Council évenként tartott rendezvényén. 

2016-ban lesz repülőnap Kecskeméten >>>

Forrás: airshowinfo.hu